Mit jelentenek nekem a könyvek?


Mit jelentenek nekem a könyvek? 


Egész kicsiként furcsának tűnt az életem: gyors egymásutánban testvéreim születtek, többször költöznünk kellett és ezzel elveszítettem a barátaimat, elváltak a szüleim, addigi rövid életem alatt annyi minden. Összezavarodott gyerek voltam, aki kereste a helyét a világban, vágyott egy boldogabb, teljesebb családra és igyekezett megérteni a miérteket. Képtelen voltam rá. Meséket akartam, ahol mindig boldog véget érnek az események. A mesék a könyvekben ott lapultak ugyan, de az épp válófélben lévő édesanyámnak kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy nekem meséljen – így villámgyorsan megtanultam olvasni, hogy menedékre és válaszokra leljek. 


Kezdetben nagymamámék első szobája volt a történetek kiapadhatatlan forrása. Számtalan Readers Digest kiadvány várt rám – szó szerint rongyosra forgattam őket, egyes cikkek máig élénken élnek bennem. A nagyszüleim polcáról emeltem le az első lexikonokat, náluk hagytam először, hogy lenyűgözzön az a tudáshalmaz, amiket a könyvek rejtenek. 


Aztán jött a könyvtár… A tömött polcok, a könyvek illata, a csendes megnyugvás lenyűgözött, így gyakori vendég lettem.

Második osztályos koromban a Kincskereső kisködmön volt a társam, többször újraolvastam – megérintett, hogy másnak sokkal rosszabb sora is lehet, mint nekem. Ferkó története olyan emptiát ébresztett bennem, amilyet azelőtt sosem éreztem, ezzel segített nekem, hogy némileg hálásabb legyek, megértőbb (persze ez utólag visszagondolva még nem volt akkora hála, mint amekkorát már felnőtt fejjel tudok érezni).


A könyvek több élethelyzetben is a mentsváraim voltak, mára inkább tanítóimmá lettek. Ha nem emberségről vagy önmagamról tanulok, akkor azt igyekszem elsajátítani, hogyan is lehet jól és élvezhetően megírni azt, amit el akarok mesélni. Minden könyv hozzánk tesz valamit, vagy megsimogat vagy durván falhoz vág, esetleg csak pár órányi szórakozást nyújt, de számomra mindezt sokkal intenzívebben teszi, mint bármi más.

Keressetek a következő platformokon is: 

Facebookon: https://www.facebook.com/bknpieces

Instagramon: https://www.instagram.com/bknpieces_


BKN

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Interjú Alyona Crower írónővel

Interjú Emma ZR írónővel

Győrvári József: Szellemtúra