Gréger Csaba: Halhatatlanok
Egy olyan kötetet olvashattam, amely azelőtt kapta meg a moly.hu oldalán a „kedvenc” címkét, hogy a végére értem volna. Gréger Csaba Halhatatlanok című műve hatalmas éke a magyar fantasy irodalomnak. Novellákon keresztül ismerhetünk meg egy különleges világot, ahol valaha a halhatatlanok uralkodtak, de egy nép felülemelkedett rajtuk, ezzel a Káosz idejét hozva el a világra.
Mit tesz egy isten, ha többé már nem áll az emberek fölött? És mit tesz az ember, ha feljebbvalónak érzi magát? Nourost egykor az Őrzők vigyázták, kiket a bolygó legtöbb népe istenként tisztelt. Ám a zhilarokat arra késztette végtelen tudásvágyuk és hataloméhségük, hogy a Felső Síkok urait mélybe taszítsák, és bujdosásra kényszerítsék.
A halhatatlanok, az egykori Őrzők nem voltak istenek, ám többek voltak egyszerű halandóknál, azonban erejük kevésnek bizonyult ahhoz, hogy továbbra is a Felső Síkokról óvják az embereket. Akadtak, akik elvegyültek az Alsó Síkok népei közt, majd voltak akik házasságot kötöttek, ezekből a vegyes frigyekből születtek a kevert vérű gyermekek, kiknek olykor megmutatkozik halhatatlan ősüktől örökölt erejük. Nouros, a bolygó mit áthat az éltető mana, vagyis az Életfolyam, számtalan, változatos országnak és birodalomnak ad otthont. Vannak helyek, ahol továbbra is nagy becsben tartják a halhatatlanokat és leszármazottaikat, máshol kegyetlenül üldözik őket.
A novellák nyelvezete páratlan, imádom a jelzős szószerkezeteket melyeket használ az író, igazán élővé, illatozóvá, tapinthatóvá teszi a leírtakat. A szövegben a leírások dominálnak, megismerhetjük általuk a világot és a szereplők belső gondolatait, motivációt. Ezek a leírások mind annyira megkapóak, hogy olvasóként szinte belesimultam a lapokról megismert világba, együtt éreztem, reszkettem, olykor sírtam a szereplőkkel, velük éreztem az anyjától megfosztott gyermek éterkitörésének hatását, velük rettegtem a Homálysík lélekvámpírjaitól, vagy hallgattam elmélyülten a bálozókkal együtt egy hajdanvolt isten hatásos beszédét.
A legtöbb történetben kemény, durva kép tárul elénk, de akad olyan birodalom is, ahol az emberek viszonylagos békében élnek: nem kell tartaniuk az árnyékban meglapuló Arany Skorpióktól, vagy az inkvizítoroktól. Azonban a béke éppoly törékeny, mint egy gyermek játéka, amikor tanítója meg akarja leckéztetni. A sorok közt megbújva Próféták arról suttognak, hogy az elüldözött „istenek” hamarosan erősebben térnek vissza, mint valaha, és visszaveszik azt, ami az övék.
A kötetet olvasva folyamatosan motoszkált bennem a gondolat, hogy nem akarok kilépni még ebből a világból, többet akarok tudni, többet látni a kegyetlenség és szépség csábító elegyéből. Valószínűleg nem is kell sokáig várnom rá, mert az író arra buzdít minket, hogy csatlakozzunk a közösséghez! Új történetek születnek, melyek majd tovább építik a világot. Ez lenyűgöző! Csodálatosan egyedi és sokszínű világ ez, melyet nem csupán a magyar fantasy kedvelőknek kellene megismerniük, nemzetközi szinten is megállná a helyét. Érződik rajta, hogy több évnyi beletett munka állhat az elkészülte mögött. Mindamellett, hogy a kötet kiváló kikapcsolódásra, számomra az a kategória, mely magas irodalmi értéket képvisel.
Ami pedig még inkább elvarázsolt, hogy a novelláskötet mellett kapható egy gyönyörű tematikus album is, mely a Halhatatlanok világának történelmét meséli el, bemutatja Nouros birodalmait és népeit, csodálatos illusztációkkal kiegészítve.
Jó szívvel ajánlom mindenkinek, merüljetek el a Halhatatlanok világában!
BKN
A novelláskötet a Stílus és Technika kiadó webshopján kívül a hazai nagyobb könyvesboltok kínálatában is megtalálható.
Lépj be a Halhatatlanok - A Magyar Közösségi Fantasy Facebook csoportjába, ahol nyomon követheted Nouros világának fejlődését.
https://www.facebook.com/groups/513504126918426
A szerzővel személyesen is találkozhatsz 2022. november 20-án a GeekCon-on. GeekCon III. | Facebook
https://www.facebook.com/events/491580812728968/permalink/515958506957865
Megjegyzések
Megjegyzés küldése